Nem volt se lusta, se nyafka,
Csak boldogtalan a Kaffka.
Színekről már nem danol:
Elvitte őt a spanyol.
(Kaffka Margit. 1918.)
Őrző volt egy ronda korban,
S porrá lett alant a porban.
Szent Mihály útján suhant:
Altatja s befedi hant…
(Ady Endre. 1919.)
Szerette nagyon az életet,
S vett a Léthéhez bérletet:
Meghótt Tóth Árpi, szegény,
Létére nem volt igény.
(Tóth Árpád. 1928.)
A szájában obulus:
Megölte magát Gyulus,
Anna örök, de nem ő,
Tanú rá a temető.
(Juhász Gyula. 1936.)
Isa pur lett Kosztolányi –
Maradt belőle jottányi?
Ágytálra nem vágyik ő,
S nem várja az ágyikó,
(Kosztolányi Dezső. 1937.)
Csillagot bámul a bandzsa?
A vers is pimf s halandzsa.
Tar koponyája körül
Hulltának féreg örül.
(Karinthy Frigyes. 1938.)
Mindenki tisztelte elméjét,
Míg a rák megrágta gégéjét.
Nem óvta őt Szent Balázs,
Vége már, nincs apanázs.
(Babits Mihály. 1941.)
Elenyészett Túri Dani,
Róla többet nem hallani.
Meglett-e a hét krajcár?
Obulus a neve már.
(Móricz Zsigmond. 1942.)
Megölték őt, ki csak költött,
Szavakat egymásba öltött.
„Hagyjuk a gyilkolást abba!” –
Üvölti fülünkbe Abda.
(Radnóti Miklós. 1944.)
Lóci felnőtt, óriás,
Büszke is rá, nem vitás.
Koporsója ki-be dűl,
Rajta tücsök hegedül.
(Szabó Lőrinc. 1957.)
Nem kell neki kamásli:
Meghalt szegény Tamási,
Székelységnek alfája.
Elfogyott az ölfája.
(Tamási Áron, 1966.)
Tengerészsapkája árva,
Testének nagy része lárva.
Nem mond már „Egy mondat”-ot,
Ennél több nem adatott.
(Illyés Gyula. 1983.)
Elmúltak minden nyűgei:
Meghalt Sanyi Panyigai.
Most már a holdban csónakoz’,
Sírján rongyszőnyeg szakadoz’.
(Weöres Sándor. 1989.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése