2013. május 6., hétfő

Hibajavítás

Az alábbi fotó hibás képaláírással jelent meg a  „Hol sírjaink domborulnak...” – Temetők könyve, Pilisvörösvár c. kiadványban. Ezúton korrigálunk. Gróf Karátsonyi Jenő nem a budai Mátyás templomban lett felravatalozva, hanem a Krisztinavárosi templomban. A Mátyás templomban csak szentmise volt. A tévedésért elnézést kérünk.

Gyermeksírok emlékhely


2006-ban zárták le a köztemető 6-os parcelláját, ahol az 1920-as, -40-es években elhunyt gyermekek nyugodtak. A Pilisvörösvári Római Katolikus Egyházközség vetette fel, hogy emlékhelyet szeretne kialakítani a parcella szélén. A gyermekek emlékét egy emléktáblával és néhány jó állapotban megmaradt síremlékkel gondolták megőrizni. Az ezzel járó költségeket az egyházközség vállalta, a város képviselőtestülete pedig 2011 decemberében hozzájárulását adta az emlékhely kialakításához.
A tervek a tavalyi év folyamán elkészültek, 2012 decemberében  az egyházközség tulajdonosi hozzájárulást és anyagi támogatást kért az önkormányzattól a megvalósításhoz. A testület megadta a hozzájárulást, valamint 100 ezer forint támogatást biztosított az emlékhely kialakításának kb. félmillió forintos költségéhez.



Az emlékhely látványterve

2013. május 4-én Balla Sándor plébános beszentelte a városi köztemetőben a felszámolt gyermeksírok helyén a Pilisvörösvári Római Katolikus Egyházközség által kialakított gyermeksír emlékhelyet. Az emlékhelyet a német katonai temetőt határoló útnak és a temető hosszanti útjának kereszteződésénél, az egykori gyermeksír-parcella helyén alakították ki, eredeti régi sírkövek felhasználásával.
A beszentelésnél Gromon István polgármester mondott beszédet. Közreműködött az egyházközség Nagyboldogasszony kórusa.

(Forrás: www.gromonistvan.hu; www.pilistelevizio.hu )

A polgármester úr beszéde

A beszéd pdf-ben a www.temetokkonyve.hu oldalon.


2013. január 1., kedd

Fogarasy Attila Künikosz: A romantika halálai

(Magyarország, XIX. sz.)

Itt jönnek a romantika bölcsei:
Vörösmarty, Jókai és Kölcsey, etc...


Kecskeméten született,
Sorra írt színműveket,
Hátra volt még egy aktus:
Elvitte egy infarktus.
(Katona József. 1830.)

Kazinczy után vezér,
Tisztelték nagyon ezér’.
Mikor meghalt urasága,
Lett neki egy Társasága.
(Kisfaludy Károly. 1830.)

Törékeny volt és beteges,
Jó ember és igen szerény,
Versei száma nem tetemes.
Temették Szatmárcsekén.
(Kölcsey Ferenc. 1838.)

Szerette nagyon a Rózát,
Egyaránt a verset, prózát.
Harcolt Bonaparte ellen,
A stílusa: szív és kellem.
(Kisfaludy Sándor. 1944.)

Nem bántja már az „Egy gondolat…”,
Utolsó perce de ronda lett!
Tölgyfa, kőszirt, gyertyaszál?
A szívében dzsida áll.
(Petőfi Sándor. 1849.)

Hamar elég lett a jóból:
Bot levék a nyűtt vonóból.
Ötvenöt mikor kitelt,
Nem kapott többé hitelt.
(Vörösmarty Mihály. 1855.)

Lucifer, Ádám és Éva –
Színházakban ma is téma.
Jeles költő e korban.
(Kiszenvedett vízkórban.)
(Madách Imre. 1864.)


Megverselte sok-sok éve:
Magyarból lesz oldott kéve
Melynek oka gaz árulás.
(Elvitte őt szívtágulás.)
(Tompa Mihály. 1868.)

Letette végleg a lantot,
Balladát nem ír alant ott.
„Mért hallgat, mondja, Sire,
Mint megannyi puszta sír?”
(Arany János. 1882.)

Nem mesél már Jókai?
Megvannak jó okai.
Végrendelve kérte ő:
Tetemét ne fedje kő.
(Jókai Mór. 1904.)

Fogarasy Attila Künikosz: A Nyugat halálai


Nem volt se lusta, se nyafka,
Csak boldogtalan a Kaffka.
Színekről már nem danol:
Elvitte őt a spanyol.
(Kaffka Margit. 1918.)

Őrző volt egy ronda korban,
S porrá lett alant a porban.
Szent Mihály útján suhant:
Altatja s befedi hant…
(Ady Endre. 1919.)

Szerette nagyon az életet,
S vett a Léthéhez bérletet:
Meghótt Tóth Árpi, szegény,
Létére nem volt igény.
 (Tóth Árpád. 1928.)
           
A szájában obulus:
Megölte magát Gyulus,
Anna örök, de nem ő,
Tanú rá a temető.
(Juhász Gyula. 1936.)

Isa pur lett Kosztolányi –
Maradt belőle jottányi?
Ágytálra nem vágyik ő,
S nem várja az ágyikó,
(Kosztolányi Dezső. 1937.)

Csillagot bámul a bandzsa?
A vers is pimf s halandzsa.
Tar koponyája körül
Hulltának féreg örül.
(Karinthy Frigyes. 1938.)

Mindenki tisztelte elméjét,
Míg a rák megrágta gégéjét.
Nem óvta őt Szent Balázs,
Vége már, nincs apanázs.
(Babits Mihály. 1941.)

Elenyészett Túri Dani,
Róla többet nem hallani.
Meglett-e a hét krajcár?
Obulus a neve már.
(Móricz Zsigmond. 1942.)

Megölték őt, ki csak költött,
Szavakat egymásba öltött.
„Hagyjuk a gyilkolást abba!” –
Üvölti fülünkbe Abda.
(Radnóti Miklós. 1944.)

Lóci felnőtt, óriás,
Büszke is rá, nem vitás.
Koporsója ki-be dűl,
Rajta tücsök hegedül.
(Szabó Lőrinc. 1957.)

Nem kell neki kamásli:
Meghalt szegény Tamási,
Székelységnek alfája.
Elfogyott az ölfája.
(Tamási Áron, 1966.)

Tengerészsapkája árva,
Testének nagy része lárva.
Nem mond már „Egy mondat”-ot,
Ennél több nem adatott.
 (Illyés Gyula. 1983.)

Elmúltak minden nyűgei:
Meghalt Sanyi Panyigai.
Most már a holdban csónakoz’,
Sírján rongyszőnyeg szakadoz’.
(Weöres Sándor. 1989.)

Fogarasy Attila Künikosz: Kiszámoló

kiszámoló

egy-két: az a szép
bizsereg az öröklét
há-négy: hová mégy
mindhalálig halott légy
öt-hat: oszolhat
harangszóval hív a pap
hét-nyolc: nekem nyóc
kicsi kaszás takonypóc
kilenc-tíz és tizenegy:
közel a Koponya-hegy
tizenkettő: vége már
előre fut a halál